Főiskolai képzést indít Tommy Hilfiger

Divattörténelmet és marketinget is oktatnak a Tommy Hilfiger neve alatt futó főiskolai képzésen szeptembertől, New Yorkban.

Együttműködik az amerikai divattervező a New York-i Elmira Főiskolával, hogy a nevét viselő képzésen belül az üzleti oktatást, a valódi divatipari tapasztalatokkal kombinálják. A Tommy Hilfiger Business School az iskola üzleti alapképzései alá tartozik és két opciót kínál a hallgatóknak: a divatmarketing-, valamint a divatkereskedelem szakirányt.

Az Elmira honlapján azt közölte, a kommunikáció és a marketingórák mellett divattörténelmet, valamint tervezési- és adatelemzési órákat is tartanak majd.

Az Elmira New York-i kampusza Fotó: Elmira.edu

A divatipar mindig keresi az új tehetségeket, így ez a program kulcsfontosságú lesz a hallgatóink számára. Az oktatók ugyanis olyan szakemberek, akik mind az oktatás, mind a divatipar területén tapasztaltak, így a tanulóink első kézből kapnak reális információkat és ismereteket tőlük” – mondja az amerikai divatmogul a Sourcing Journalnak.

A tervező ugyanakkor régóta támogatja a fiatalabb generációt: tavaly nyáron jelentette be ugyanis, hogy 5 millió dolláros kerettel elindítják saját programjukat, a “People’s Place Program“-t, hogy a színesbőrűek és az indián őslakosok előrelépését segítsék a kreatív-és a divatiparban.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on google
Share on email
Share on whatsapp