Magyar kozmetikai céget támogat az NKFI

A Lora Beauty Kft. 190,54 millió forint összköltségvetéssel nanotechnológiát alkalmazó fejlesztést indított, a projekt 109,72 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesült – közölte a társaság az MTI-vel. 

A szépségápolási termékek importálásával és gyártásával foglalkozó  cég a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatása című pályázaton fátyolmaszk fejlesztéséhez kapott támogatást. A fátyolmaszk esetében az arcpakoláshoz használt kozmetikai anyagokat nem közvetlenül a bőrre viszik fel, hanem átitatnak vele egy vékony szövetet, amit az arcra simítanak.

Vetési Viktor, a cég ügyvezető igazgatójának ismertetése szerint  a nanotechnológiának az a szerepe, hogy hatékonyabbá tegye a fátyol szövetét nedvesítő krémben, folyadékban vagy gélben található hatóanyagok bőrön keresztüli felszívódását. A piaci trendek elemzése és a fogyasztói igények felmérése után öt fátyolmaszk termék fejlesztését kezdték meg: hidratáló, ránctalanító, multivitaminos bőrtápláló, érzékeny, illetve problémás bőrre alkalmazhatót.

Kezdetben hajdíszeket forgalmaztak, kínálatuk azonban nagymértékben bővült Fotó: lorabeauty.hu

Egyelőre az öt különféle fátyolmaszk laboratóriumi fejlesztései valósultak meg, az üzemi méretű gyártásra a pilot projekt sikere után készülnek fel. A közlemény szerint a Lora Beauty Kft. célja, hogy környezetbarát, minőségi, hatékony és jó ár-érték arányú napi használatú kozmetikai terméket gyártson.

Vetési Viktor tájékoztatása szerint a cég 2000 óta működik, jelenleg 29 embert foglalkoztat. A Lora Beauty Kft. tavalyi nettó árbevétele 860 millió forint, adózott eredménye pedig 150 millió forint volt. A cég idén 1,1 milliárd forintos árbevételre és 200 millió forintos nyereségre számít – ismertette a cég ügyvezető igazgatója.

Share on facebook
Share on twitter
Share on linkedin
Share on google
Share on email
Share on whatsapp